A szilvásgombóc rövid története

A szilvásgombóc klasszikus étele a magyar gasztronómiának. A töltött tészták közé tartozik, amelyeket meleg éttermi tésztának is hívnak. Egy ideig „lesajnált” műfajnak tartották, amelynek képviselői – ilyen még a vargabéles, a túrógombóc, és társaik – fölött eljárt az idő. Pedig ezeket a tésztákat mindenki kedveli, ezért nagy revelációnak számítottak azok az éttermek, amelyek elkezdték ismét az étlapjukra tenni a szilvásgombócot és meleg töltött tészta ételeket.

A szilvásgombóc készítése nem ördöngösség, de pontosan tudni kell a tésztakészítés fortélyait, hogy ne legyen se apróka, se ágyúgolyó méretű, és a tészta éppen befedje a szilvát, mert ha főzés közben kifolyik belőle a szilva, a fahéj és a cukor, akkor a főzővíz élvezetesebb lesz, mint a kiszedett gombóc. Ezeket a klasszikus ételeket nem is a szakácsokra bízták-bízzák az éttermekben, hanem azokra a névtelen főzőasszonyokra, akiknek kezében benne van a tésztakészítés tudománya. Ezekre a helyekre sokan elzarándokolnak a friss szilvásgombócért.

A tészta már az ókorban is ismert étel volt, az Olaszországban feltárt etruszk sírok emlékei megőrizték olyan feliratokat, amelyek a tésztakészítés különböző szakaszait mutatják, ábrákkal díszítve. Egyes sírokban a régészek még a tészta készítéséhez szükséges konyhai eszközöket is megtalálták.

A középkori tömeges nagy vándorlások idején az emberek szárított tésztával táplálkoztak. Európába is így került el a tésztakészítés, ami a reneszánsz korszakban terjedt általánosan, de sokáig csak a főúri konyhák kiváltsága maradt. A XIX. században még nem volt ennyi féle formájú és ízesítésű tészta, mint amilyeneket ma fogyasztanak az emberek. Az olaszok elsősorban a makarónit, máshol szinte csak a metélt tésztát ismerték elődeink, azt is csak levesben fogyasztották. Tartósításra akkor még kizárólag a szárítás állt az emberek rendelkezésére. Ez pedig nem tette lehetővé a töltött tészták hosszabb idejű tárolását, amit a magyar háztartások az osztrák példák nyomán ismertek meg. A cukrászsütemények készítését a francia mesterek hozták el Magyarországra, a házi tészták azonban az egyébként is sok ihletet és példát adó osztrák konyhák nyomán terjedtek el a magyar családi asztaloknál.

A klasszikus szilvásgombóc alapreceptje

A frissen készült szilvásgombóchoz kell 1 kg burgonya, fél kg kimagozott szilva, 35 dkg liszt, 13 dkg vaj, 1 mokkáskanál őrölt fahéj, 10 dkg zsemlemorzsa és fahéjas cukor a szóráshoz.

Elkészítés: A burgonyát kockákra vágjuk, és megfőzzük, áttörjük, és kihűtjük. Közben a szilvát kimagozzuk. A burgonyához keverjük a lisztet, 3 dkg vajat, egy csipet sót, és alaposan összegyúrjuk. Lisztezett deszkán kb. 5 mm vastagra kinyújtjuk, és 6×6 cm oldalú négyzetekre vágjuk. Minden négyzet közepére 1 szem szilvát teszünk, és megszórjuk egy csipet fahéjjal.

A tésztacsúcsokat felhajtjuk, és két tenyerünk közt gombóccá sodorjuk. Óvatosan a forrásban levő vízbe tesszük. Ha a víz felszínére felemelkednek, még 3-5 percig főzzük. Közben a maradék vajon megpirítjuk a zsemlemorzsát. A gombócokat szitakanállal kiemeljük, lecsepegtetjük, és megforgatjuk a zsemlemorzsában. Tálra rakjuk, megszórjuk fahéjas porcukorral.

Kóstold meg Szarvason!

Viszont akiknek túl nagy macera az elkészítése és inkább megvennék készen, azoknak jó hírünk van. Szokás szerint idén is több helyen lehet majd kapni a szarvasi Szilvanapok alatt/ szeptember 8-9-10. / mennyei Szilvás gombócokat!